Hosszas együtt gondolkodás, sok-sok beszélgetés előzte meg a könyvünk megírását.

A szerzők

Mindhárman 10-15 éve dolgozunk kamaszokkal és felnőttekkel egyaránt. Dr. Krivácsy Péter,a könyv ötletadója, az Országos Mentőszolgálat vezető gyermekgyógyásza, a Léghajó Program szakmai vezetője nap, mint nap találkozik a könyvben feldolgozott problémás helyzetekkel.

Dr. Battonyai Tünde pszichiáter szakorvos, aki a Dr. Battonyai Magánrendelő vezetője és pályája során már több ezer felnőtt,kamasz és család gondjait segített megoldani, rendszeres szakértője, vendége számos médiumnak. Marsi Zoltán pedagógus, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanára, az Országos Elsősegély-ismereti Verseny főszervezője, kamaszok között éli mindennapjait. Mindhárman nevelünk gyerekeket – kamaszokat –, és ráadásul egyikünk sem felejtette el, milyen is kamasznak lenni, milyen könnyű zűrös helyzetekbe keveredni, és milyen nehéz felnőtté válni.

Néhány szó a szülőknek, pedagógusoknak, felnőtteknek.

Könyvünket elsősorban kamasz olvasóinknak írtuk, de biztosak vagyunk benne, hogy nagy segítséget jelent az Önök számára is, akikre sok megváltozott feladat hárul a kamaszkor ideje alatt. A mai kamaszoknak ugyanazokkal az alapvető élethelyzetekkel kell szembesülniük, mint nekünk, szülőknek, csak kicsit más formában, más hangsúlyokkal, más környezetben. Ugyanúgy lesznek szerelmesek, esnek el a biciklivel, cigiznek és isznak alkoholt stb. Könyvünk segít jobban megérteni kamasz gyerekeinket, megismerni a reális veszélyeket, vészhelyzeteket, és megtalálni a megoldásokat.

Használják úgy, mint egy kapaszkodót ebben a zűrös világban! Szeretnénk, ha minél jobban értenénk egymást, a kamaszok és mi, felnőttek.